Everybody should be Feminist

szeptember 05, 2017


Az outfit igazán friss, fiatalos és vagány. Nem akartam túlbonyolítani a szettet, a hangsúly a pólón van. A szakadt boyfriend farmer és a neccharisnya kombinációja az egyik legmenőbb street style trend jelenleg. Hozzá fekete magassarkút húztam, hogy nőiesebbé tegyem, de a kilógó Calvin Klein alsó kicsit pasis hatást ad szettnek. Az órán kívül további ékszerekre vagy kiegészítőkre nincs szükség, különben már túlzás lenne. Az összeállítás tökéletes a hétköznapokra. 

Tudom, ez egy igen kényes téma, ezért hosszasan gondolkodtam rajta, hogy írjak-e róla, vagy csak az outfiten keresztül közvetítsem a gondolataim, illetve, ha írok is róla, akkor mennyire merüljek bele. Több, első sorban férfi, ismerősömmel volt már vitám ebben a témában vagy olyan beszélgetésem, ahol lényegesen eltértek az álláspontjaink. Nem szeretnék ezzel a cikkel senkit sem megbántani vagy felzaklatni, én csupán a saját véleményemet írom le a feminizmusról. Akit nem érdekel a téma, az csak görgessen le az outfithez, akit viszont érdekel, annak megköszönöm, hogy végigolvassa.
Először is szeretném tisztázni a feminizmus jelentését, üzenetét és ehhez Emma Watsont idézem, aki az ENSZ női egyenjogúságért küzdő szervezet nagykövete és emellett igazi példakép: "A feminizmus az a meggyőződés, mi szerint a férfiaknak és a nőknek egyenlő jogokkal és lehetőségekkel kellene bírniuk. A nemek közti politikai, gazdasági és társadalmi egyenlőséget jelenti. ... Csak egyenlő bánásmódot akarunk. Ez nem a férfigyűlöletről szól."
Sokan úgy gondolják, hogy a feminizmus már lejárt lemez, hogy mióta szavazhatunk és vannak női főnökök, azóta megvalósult az egyenjogúság. Én úgy gondolom, hogy nem beszélhetünk egyenlőségről, amikor még mindig megvannak a férfias és a női munkák, illetve szerepek; amikor a férfiak feljogosítva érzik magukat arra, hogy a nőket kihasználják, tárgyként kezeljék vagy bántsák, csak azért, mert ők az "erősebbik nem"; vagy amikor negatív megkülönböztetés éri a nőket a külsejük miatt.
Jogot szeretnénk ahhoz, hogy nőként tiszteljenek, mégis egyenrangú partnerként tekintsenek ránk; hogy karriert építhessünk (én magam is egy "férfias" munkában tervezek elhelyezkedni) és ne mondja nekünk senki, hogy mikor szüljünk vagy szüljünk-e egyáltalán, jogunk van erről és bármiről az életünkben, meghozni a saját döntésünket; hogy ne használják ellenünk fizikai előnyeiket; hogy olyan ruhát és sminket viseljünk, amilyen nekünk tetszik és ettől ne érezze magát feljogosítva bárki bármire, amit mi magunk nem szeretnénk.
Lehet, hogy most divathullámnak tűnik a feminizmus, de úgy gondolom, hogy helye van egy olyan világban, ahol éppen hogy elég az egyik kezem, hogy összeszámoljam azokat a lány ismerőseimet, akiket bántalmaztak. És ők csupán azok, akikről tudok, mert ugye senki sem meri elmondani, hiszen még ők szégyellik magukat ez miatt, pedig nem nekik kéne és ez így nagyon nincsen jól. De ezek a lányok erősek, mert tudnak róla beszélni és mi van azokkal, akik nem tudnak, akiket belülről felemészt (gondoljunk itt példaként a 13 reasons why történetére). Továbbá az előbb csak a fizikai bántalmazásra gondoltam, hiszem a lelki, szóbeli bántalmazás, sértés már annyira mindennapos, hogy sokszor észre sem vesszük és nem csinálunk belőle nagy ügyet. És akkor még nem is említettük azokat az országokat, ahol a nők még jogilag sem egyenlőek. Tehát, elnézést a kifejezésért, de egy elcseszett világban élünk, ahol segítenünk kell egymást.
Felháborító, ami a világunkban történik az utóbbi időben és ez csak egy probléma a sok közül, de hiszek benne, hogy talán lépésről lépésre, összefogva, sikerül majd megoldani ezt is és a többit is. 


The outfit is really fresh and youthful. I didn't want to overdo the look, I wanted the T-shirt to be in the highlight. The ripped boyfriend jeans with fishnets is one of the biggest street style trend lately. I wore it with black heels from a feminine touch and the peek-a-boo Calvin Klein undies give a masculine vibe. I didn't need to add anything more accessories or jewelries than the watch, because it would be too much. This set is perfect for everydays.

I know this is a very sensitive topic, so I was wondering whether to write about it, or just show you the outfit and also if I write about it, how deep should I dive into the subject. I've been discussing this topic with many (mostly male) acquaintances and the opinions were very different. I don't want to hurt or upset anyone with this article, I only write down, what I think about feminism. If you don't care about the subject, just roll down to the outfit part of the post. But those, who are interested in the subject, thank you in advance for reading this long text.
First of all, I would like to clarify the meaning and the message of feminism and for that, I would like to quote Emma Watson, the ambassador of the United Nations Women's Equality Association and a real role model. "According to the definition of feminism, the conviction is that men and women should have equal rights and opportunities, means gender, political, economic and social equality... we just want equal treatment, it's not about man's hatred."
Many believe, that feminism is an expired word, since we can vote and have female bosses, equality is valid. I think that it does not mean equality when there are still jobs and roles marked as male or female; when men feel empowered to use women as an object or to hurt them, just because they are stronger; when women are discriminated because of their appearance.
We want to have the rights, to be respected as a woman, and treated as an equal partner; to build a career and don't tell us when to give birth or to give birth at all, to have the right to make our own decision on this and everything according to our lives; not to use their physical advantages against us; to wear any dress and makeup that we like and that doesn't mean that anyone can do anything else than what we allow and want.
It may seem feminism is now a fashionable flame, but I think that it has the place in a world, where almost my one hand is not enough to count my girl acquaintances, who have been abused. And they are only the ones I know about, because most of them are afraid to talk about it, because they feel ashamed, even though they are not who should feel this way. But these girls are strong, because they can and are able to talk about it, and what about those who can't, who are consumed inside by these secrets, just think about the story of 13 reasons why. Also, I was only talking about physical abuse, since psychic, verbal abuses and insults are so common, that often we don't even realise and care about them. Furthermore we haven't even mentioned those countries where women are not even legally equal. We live in a messed up world, where we need to help each other.
It's outrageous, what is happening in our world lately, and that's just one problem from many, but I believe that we will be able to solve this together and the others as well, step by step.
Póló / T-shirt - Stradivarius
Farmer / Jeans - New Yorker
Alsó / Underwear - Calvin Klein
Neccharisnya / Fishnet - Calzedonia
Cipő / Shoes - Zara
Óra / Watch - Marc Jacobs

Photos by Nabu Fotó

You Might Also Like

0 megjegyzés

recent posts

Facebook

Pinterest